Közelmúltunk



Egyesületünk megalakulása óta a Magyarországon működő amatőr bábegyüttesek, most már nyugodtan mondhatjuk: amatőr mozgalom központi szervezete, mely a fent elsoroltaknak képviseleti és érdekvédelmi szerve. Különös hangsúlyt kap nálunk a pedagógiai bábjáték. Iskolai bábcsoportokat, művészeti neveléssel foglalkozó intézményeket szakmailag és anyagilag is támogatunk.

Sokat dolgoztunk az elmúlt évben is.
Beindítottuk első két 120 órás bábpedagógiai pedagógus továbbképző akkreditált tanfolyamunkat:
1. Budaörs város megrendelésére, a város 25 óvó- és tanítónője vett részt és vizsgázott.
2. Az Erdélyi Református Gyülekezettel közösen Kőhalom-Rupes Református egyházi kollégiumában, tábor rendszerű keretek között. Az ezen résztvevő erdélyi pedagógusok mellé bekéredzkedett 6 ceglédi pedagógus, akik a helyi cigány óvoda-iskola intézményben dolgozva akarták pedagógiai eszköztárukat felfrissíteni. Ehhez az alkalomhoz a Nemzeti Kulturális Alaphoz benyújtott pályázaton elnyert 600 ezer forinttal hozzájárultunk.

Hagyományainknak megfelelően megrendeztük:

  • a Budapesti Gyermekbábosok Találkozóját és versenyét.
  • a XVI. Pedagógus Bábjátékos Találkozót. Ezen kiosztottuk a megújult Mészáros Vincéné díjakat.

A díj művészi kivitelű tűzzománc falikép.

Támogattuk:

  • a Tücsökébresztő fesztivált Dunakeszin,
  • az Egri Országos Gyermekbábos Találkozót,
  • a kiskunhalasi bábos találkozót, a Kelenvölgyi Bábos Napot,
  • az Értékközvetítő Pedagógia bábos napját Rózsakertben
  • kiadványok megjelenését.

Pályáztunk az Egyesületnek, két alkalommal a Nemzeti Kulturális Alaphoz, egy alkalommal a Nemzeti Civil Alaphoz, egy alkalommal a Budapest Bankhoz, egy alkalommal az Oktatási Minisztériumhoz. Támogattuk az ezt igénylő tagtársaink pályázatait, valamennyit sikerrel. Tagtársaink sikeresen pályáznak azokon a pályázatokon, amit csak társadalmi szervezeten keresztül lehet benyújtani. Így nyert a Bábakalács Színház 2,5 millió, a Figurína Bábszínház 1 millió 300 ezer Ft-t.

Működtettük a Meseláda Bábcsoportot, akik legfőképpen ingyenesen lépnek fel adott rendezvényeken, és képezik az Egyesület tevékeny magját.

Működtettük a Zeg-Zug Bábos klubunkat, melyen idős pályatársainkkal tudunk tapasztalatokat nyerni, illetve bemutatkozhatnak fiataljaink.

Urbán Gyula
Magyar Bábjátékos Egyesület
elnök