Felhívás - Jótékonysági nap



Kedves Egyesületi Tagok!

A Magyar Bábjátékos Egyesület szeretne csatlakozni a minap elindított kampányhoz a vörösiszap-katasztrófa károsultjainak megsegítésére. Ezért elindítottuk egy budapesti gyermek színházi nap szervezését. Együttműködő partnerünk biztosítja a helyszínt, így a Mesekocsi Társulattal, Ricsi Bohóccal együtt igyekszünk létrehozni a rendezvényt, kijelöltük a napot is, jelen levelünkkel így már konkrét felhívást küldhetünk, fellépő résztvevők jelentkezését várva. Reméljük minél többen csatlakoztok majd, hogy a jótékonysági nap létrejöhessen!

Időpont: 2010. november 20. (szombat) 11-17h
Helyszín: Center Színház (Ázsia Center)

Kérjük, hogy ha szeretnétek fellépésetekkel segíteni, akkor október 22-éig e-mail-ben - szalay.h@gmail.com - küldjétek el jelentkezéseteket, a fellépő csoport vagy személy nevével, az előadás címével (néhány szóban ismertetve - műfaj, technika, stb...) hosszával, színpadi igényekkel.
(Amennyiben egy napban megvalósítható műsornál többen jelentkeztek majd, úgy vasárnapra is - 21-ére - szervezünk rendezvényt.)
Kérjük, hogy akik előzetesen jelentkeztek, azok is küldjenek egy e-mail-t most már az időpont és helyszín ismeretében, megerősítve, pontosítva jelentkezésüket.
Folyamatosan küldünk majd tájékoztatást a szervezésről.

Ezen felül továbbítunk majd minden információt (amelyet kapunk) az országosan megvalósuló rendezvényekről, hogy csatlakozni tudjatok a helyi eseményekhez, illetve hogy minél több helyre eljusson a hír.

Előre is köszönjük segítségeteket!

Üdvözlettel:

Szalay Hajnalka
Magyar Bábjátékos Egyesület